A BBTE felvételijén továbbra is számít az érettségi jegy


-A A+

Cáfolta az RMDSZ főtitkársága azokat a híreket, miszerint az egyetemeken – így a magyar közösséget leginkább érintő kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen – változnának a felvételi szabályok, és nem vennék figyelembe az érettségi eredményeit.

Magyari Tivadar oktatási főtitkárhelyettes elmondta, az egyetem rektorának egy rosszul sikerült nyilatkozata és a sajtóbeliek félreértése hozta azt az álhírt, hogy nem fog az érettségi eredmény számítani a kolozsvári tudományegyetemen. 

A felvétel körülményei törvény szerint sem változhatnak már ebben az időszakban. A félreértett hírt az egyetem magyar tagozatának vezetője, Soós Anna is cáfolja csütörtöki nyilatkozataiban.  

Magyari azt tanácsolta, hogy a felvételizni akarók  kövessék az egyetem különböző karainak a honlapját, mert az egyes szakokra más és más bejutási kritériumok érvényesek, maga az érettségi eredmény sem egyforma súllyal szerepel.

A rektor későbbi terveket ismertetett szerdai nyilatkozatában, arról szó sincs, hogy az idén változnának a játékszabályok. Magyari elmagyarázta, hogy a BBTE-n mindig volt felvételi, tehát mindig volt egy rangsorolás, nem lehetett egyszerű beiratkozással bekerülni ebbe az intézetbe. 1999 után annyi változott, hogy a középiskolai és érettségi eredményeket vették alapul, és lemondtak arról, hogy az iskolai tantárgyakból próbatételeket írjanak elő a felvételizőknek.

Egyes szakok esetében az idéntől ismét lesznek bizonyos próbák vagy tesztek, és az érettségi eredmény csak egy része a felvételinek, de ezek az információk december óta ismertek és nem változtak.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X